Tenaglia mester örök érvényű dallamai jutottak eszembe, amikor a "téli szezon" első hétvégéjére készülődtem. A nyáron történt egy és más, aminek köszönhetően a blog sem frissült, néhány dolgot újra kellett értelmeznem, illetve az életemben is változások álltak be. (erről esetleg majd később)
Maradjunk hát Magyarország egyik legnagyobb klubjának szezonnyitójánál tehát. Ilyenkor szeptember végén az ember már kicsit várja, hogy újra tető legyen a feje fölött, amire még rájátszott a Rio előző heti záró partyja is, ami kicsit cidrisre és "forró italosra" sikeredett részünkről, de annál különlegesebb lett. Ezt követte az őszi szezonnyitó a Studioban, illetve a Hajógyári szigeten, tudniillik A Sziget klubjai nagyot robbantottak erre a hétvégére, összehangolt csapást mérve a dobhártyákra. A Studio a már-már klasszikus trióval hírdette magát (Hamwaival az élen), míg a Dokk Danny Howelssel indította a szezont.
Nem csoda hát, hogy 11 körül érkezve már hatalmas tömeg hömpölygött a klubbok felé. Parkolás és kis séta után irány a Studio. Belépés után pedig konstatáltuk, hogy fél 12 körül még csak háttérzene fogad bennünket. Az első ital elfogyasztása után nem sokkal már Hamvai mester álldogált a lemezjátszók mögött lázas keresgélésben, majd kialudtak a fények....és...kezdetét vette a "szezon" első előadása....Mága Zoltánnal és az Angyalokkal. Egyszerűen zseniális húzás egy szezont hegedű szóval nyitni...elegáns...hátborzongató...szavakkal leírhatatlan.
Ezt követte Hamvai doktor szettje, ami szépen megpörgette a tömeget. Kb. a harmadik korongnál tarthattunk, amikor arra lettem figyelmes felnézve, hogy a tömeg egyszerre egy üttemre hullámzik, felemelt kezkkel. Fantasztikus érzés...katarzis..."haza értem" érzés.
A hömpölygés később sem nagyon akart alább hagyni és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy "Péterünk" tombolva ugrál a lemezjátszók mögött, élvezve ő is a tömeg árasztotta energiát és lüktetést. Ezen az éjszakán zenész és közönsége egymást hajszolta bele egy hatalmas buliba...aminek a végére mindenki győztesnek érezhette magát.
Két dolgot még meg kell említenem. Nagyon szimpatikus volt látni, hogy milliónyi ember érkezett vidékről erre a rendezvényre, ami azt hiszem nem lehetett olcsó mulatság számukra...dehát a minőség az minőség. Azt hiszem a vezetőknek érdemes ezt megbecsülni, nem sok szórakozóhely mondhatja el magáról ezt..pláne az ország mai helyzetében...
A másik dolog, ami talán az egyik negatívuma az estének...elénk került ugyanis egy itallap, amit sehogyan nem tudtunk kibogozni, hogy mi is valójában. A rendeléseink alkalmával rendre még a "tavalyi" áron kaptuk az italokat, azonban a lapon jóval borsosabb árak szerepeltek, ami egyfelől kellemes meglepetés, másrészt félreértéskre adhat okot.
Összességében nehéz lenne negatívumokat felsorakoztatni...az este szerintem méltó volt a Studio hírnevéhez...és az őt övező legendához. Nincs több kérdésem...
...dancin and prancin :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.